Országjáró

Mivel dolgoznom kéne, inkább úgy döntöttem, hogy megírom a kisnánai túra rövid képnélküli beszámolóját.

Ez a kirándulás kb 2 hete történt meg, egy napsütéses szombati napon.

Reggel barátságos házigazdaként bundáskenyérrel vártam útitársamat, aki természetesen a megbeszélthez képest 20 perccel később érkezett. De sebaj, így az eltervezett indulási időpont sem jött létre, de lazák vagyunk, rá se rántunk.

Tehát jóval kilenc óra után indultunk el Kisnána irányába. A Kerepesi út dugójáig jutottunk első lendülettel, itt kicsit elbizonytalanodtunk a fél óra araszolás közben.

Ezután utunk lényegében eseménytelenül telt el, az út menti dinnyeárusokat nézegettük, és elhatároztuk, hogy hazafelé veszünk majd sárgadinnyét. Hát igen, az ember országjárás közben igazán komoly elhatározásokat is tesz.

Közeledésünk első látványos jele Gyöngyös volt, azon belül is az a rettentően ronda toronyház ami a közepén magasodik. Ezt az épületet már kilométerekről látni, fantasztikusan csúf.

Gyöngyös maga amúgy sem ragadott meg, nem túl szépséges település. Azonban innen már a Mátra lankáit is láttuk, ami kellemesebb volt az addigi pusztaság után. Sőt, kimondottan szép. Beillesztenék pár képet, de ugye nem sikerül. Úgyhogy a galériát kell nézegetni közben.

Gyöngyös után Abasáron haladtunk át. Kellemes, szép falvakat láttunk, Abasár is közéjük tartozik. Rendezett porták, szép utcák. Bár a mostani túrán - Simontornya környékén - láttunk még szebb falvakat, de ezt majd ott kifejtem. Egy furcsaság volt Abasáron, bár talán csak nekem tűnt fel. Igazából az is lehet, hogy nem Abasáron hanem Markazon láttuk az ominózus utcát, ami Szamuely Tibor nevét viselte. Nem nagyon értem, hogy miért viseli bárhol is a vörös terror egyik kiváló mészárosának nevét egy utca...

Ezután Markazra beérve megláttuk a tározó-tó víztükrét, és ez arra kényszerített bennünket, hogy letérjünk az útról, és egy pillanatra megálljunk a tóparton. A távolban már láttuk a szépséges mátraaljai erőművet, ami úgy magasodik a zöld táj és a körülötte lévő békés falvak fölé mint mészáros az ártatlan kis puha nyulak fölé. Tehát ez a tó az erőműhöz tartozik. Mindenesetre nagyon békés és szépséges. A parton ladikok sorakoztak, emberek horgásztak. Nagyon kellemes hely. Eltöltenék egy napot horgászással ott, igazi szanatórium lenne.

Domoszlót magunk mögött hagyva megérkeztünk Kisnánára. A várat nem volt túl nehéz megtalálni, mert a fő utca mellett volt egyből. Tehát csak félreálltunk és már mentünk is befelé. A belépő 500 ruppót kóstált. Ezt kicsit körülményesen sikerült megszereznünk. Ketten próbálták odaadni, de egyikük irányított, a másik adta a számlát, az első a jegyet, és a másodiknak fizettünk.

Bent egy parasztház fogadott bennünket balról, jobbról meg készülődést láttunk. Mintha valami mulatságra készültek volna. Padok, sátrak, és a daráló, amit a képen meg lehet tekinteni. Kifelé jövet itt ettünk csörögefánkot (nagyon finom volt), és itt vettük a karton kajszibarackot, ami szintén nagyon finom volt. A másik - budapesti hülyegyerekeknek - furcsa dolog az volt, hogy mindenki roppant barátságos volt. Mosolyogtak ránk az asszonyok akik készítették a kaját. Rám utoljára pesten talán egy ellenőr mosolygott miután kitöltötte a pótdíjas csekket és a kezembe nyomta. De az valahogy más mosoly volt... Na mind1 is.

A vár egész impozáns volt, nem volt túl sok tájékoztató anyag szétszórva, de mi szerencsére már jól utánaolvastunk, ezért mindent tudtunk. A képeken látszik mekkora területen és milyen állapotban maradt fent a vár. A tetejéről szép kilátást nyílt. A magyar zászlót mondjuk én lecserélném már, mert szakadt volt és teljesen kifakult. Legközelebb viszek egyet.

Kisnánán más látnivalót nem találtunk hirtelenjében, úgyhogy elindultunk Mátrafüred irányába. Sőt, egyenesen oda is mentünk. Itt megismerkedtünk egy ajándéktárgy árussal, akinél útitársam vett egy - szerintem - nem túl nívós fokost. Természetesen fontos az ajándéktárgy beszerzése. Ezért megértem. Meg szegény nem látott még szép fokost, ezért elhitte, hogy amit vesz az is szép. Vettünk csúzlit is, mert az viszont menő. Az árus elmondta, hogy madarakat nem lehet vele eltalálni, de a rendőrök plexijét átviszi 10-20 méterről. Megköszöntük a jótanácsot, vettünk tőle egy marék csapágygolyót is a biztonság kedvéért, és megkérdeztük, hogy hol érdemes étkezni illetve merre van a méltán világhírű Mátrafüredi Kilátó.

Az ajánlott étteremben ettünk egy-egy fantasztikus pontyhalászlét. Sűrű és ízletes leves volt, sok hallal. Ropogós fehérkenyérrel és szárított piros hegyes paprikával. Így elégedetten indultunk a kilátóba. Amit szintén látni a képeken. A kilátó amúgy egy mátrafüredi üdülő hajdan volt igazgatójának a nevét viseli; biztosan remekül igazgatta az üdülőt. Mátrafüredről azt kell még tudni, hogy az 1920-as években kezdett el fellendülni, mint üdülőhely. Vajon miért?
A század második felében pedig felépültek a csúf üdülők, amik azóta is állnak és bár funkciójuknak megfelelnek, de semmiféle vizuális élményt nem nyújtanak az arra utazóknak.

Majd felhajtottunk Sástóig, ahol felkúsztunk a régió legmagasabb kilátójának tetejére. Innen remekül láthattuk a tavat, aminek átlagos mélysége csak 1 méter, mégis boldoggá teszi a körülötte lévő embereket. A kilátó amúgy kb 50 méter magas, így a falu fekvését is beleszámítva majdnem 560 méter magasságból tekinthet körbe az a lelkes utazó aki megmássza a többszáz lépcsőfokot a tetejéig. Egy hajdani fúrótoronyból alakították ki valamikor régebben. A tetején kb fél métereseket leng (talán túlzok, de nekem nem esett jól), és kellemesen erős szél lengedez. Tiszta időben a budai hegyeket is látni állítólag, nekünk kicsit párás levegő jutott, így csak 50 km-re láttunk el. Ha valaki arra jár, mindenképpen menjen fel. Ráadásul a belépő csak 50 forint.

Ezután indultunk el hazafelé, és bizony, vettünk sárgadinnyét is.