Országjáró

Már hogy ne láttunk volna érdekességeket?!

Hiszen Recsken is jártunk. Ami megér egy hosszabb bejegyzést is. Hamarosan.

4 geoláda helyét állapítottuk meg.

Ebből egyet nem tudtunk megközelíteni. De ott voltunk! 

Egyet simán kihagytunk, mert lassan mentünk.

Egyhez pedig elindultunk. De 20 méterre tőle beszart a GPS, ezért nem találtuk meg. Ráadásul közben ránkszakadt a hatalmas vihar, mi meg álltunk az erdő közepén. Láttuk az egri tornádót/forgószelet, szerencsére nem túl közelről. Az erdőben szerencsére csak néhány percig fektette a földre a fákat a szél.

Kicsit féltünk.

De megúsztuk, csak rommá áztunk. Villám annyira közel nem csapott be, hogy megolvadt volna a kapucnink.

A legérdekesebb, hogy nem láttunk semmi rendkívülit, pusztán jól éreztük magunkat.

Ja, és a Szépasszony-völgyben ebédeltünk, nem ajánljuk senkinek.

Lesz időnk elmenni.

Juhéjj!

Jövő hétvégén kirándulás.

Csodás lesz.

Múlt héten a fiumei várban és kolostorban jártunk. Írhatok arról is, ha már üvöltve követelitek mind a tízmillióan.

Sosem voltam a rendszeresség híve, és mióta elkezdtem az egyetemet, azóta pláne nehéz 1. utazni 2. bejegyzéseket írni. Ennek oka, hogy a hétvégéim egynaposak lettek, a vasárnapot pedig nem töltjük országjárással.

Nyáron újra aktívan töltjük majd minden hétvégénket, hogy új dolgokat láthassunk és oszthassunk meg veletek.

Közben megvettem egy domaint. www.orszagjarok.hu

Ide tervezünk valami teljesen mást, ám annak az elkészítése nem kevés időbe és pénzbe kerül. Ezért lesz majd évszázadokon át ez a kis "under construction" képecske az oldal egyetlen érdekes pontja.

Őrületes nagy dolgokon töröm a fejem, és egy gramm időm sincs a hobbijaimra (kivéve, ha feltételezzük, hogy az egyetemre járás is hobbi), ennek ellenére feltöltök néhány fotót a Boldogkőváralja községben található váracskáról.

A XIII. században épült várral különlegesen érdekes dolgok nem történtek. I. Lipót felrobbantotta, mint ahogy annyi mást is felrobbantgattak akkoriban, oktalan módon. Tudtommal nem volt végvár, viszont ez is gyakran váltogatta tulajdonosát.

Itt gyülekeztek a hadak, a török elleni harcra készülve a XVII. század közepén.
A XIX. század végén végül a Zichy család tulajdonábak kerül.

Jártunk még a közelben lévő füzéri várban is. A helyszín talán legérdekesebb és a vár talán legkedvesebb emléke, hogy 1526 után 1 évig a Szent Koronának adott otthont. A várban amúgy nem laktak, végvár sem volt. A császáriak tették ezt is lakhatatlanná, a helyiek ezután kőbányának használták. Pedig csodás reneszánsz stílusú kápolnája is volt. 
A helyreállítása folyamatosan zajlik.

Mind a két várról gyönyörű a kilátás, megközelíteni könnyű őket. A füzérihez kb negyed óra - húsz perces kellemes, erdei sétával lehet eljutni. A boldogkői várnak szinte a halljába parkolhatunk. Utóbbi vár aljában egy lovagi étterem várja azokat, akik szerint a grillcsirke a fél csirkénél kezdődik, és szeretik a szakállukba vagy más szakállába törölni a kezüket. Isteni a szörpjük. Is.

Mind a két kép Boldogkőnél készült.
 

Bár az előadások és a vizsgaidőszak kissé korlátozottá tették a lehetőségeimet, azért csak sikerült eljutni két helyszínre.

Az egyik a régen tervezett Boldogkői vár, a másik pedig Füzér vára, ami szintén azon a tájékon helyezkedik el.

Közben pedig a nagyon csendes és békés pusztaradványi Pallavicini kastélyszállóban aludtunk. Szép időnk volt, jól éreztük magunkat, csak sajnos egy kicsit rövid ideig tartott.

Hétvégén töltök fel képeket és írok is.

Lusta vagyok. De kaptok egy képet. Na jó, kettőt.

Az üzenet amelyet vérrel írtak! Tartalmát tekintve elsőre akár átlagos üzenetnek is nézhetnénk, ám van benne egy apró részlet, és ez mindent keresztülhúz. Ez a részlet a dátum. A neptuntól kaptam levelet, szombaton órám lesz. Így országjárás nem lesz.

Sad story.

Ja a történelmi anekdotákat még át kell gondolnom, mert közben rátaláltam egy töriblogra ami színvonalában mindenképpen felülmúl mindent amit én képes lennék ideírni. Ezért új koncepciót kell kitalálnom, hogy George W. Bush, Kadhafi és Ahmadinejad továbbra is lelkes olvasóm maradjon!

Kihalásra ítélt állatok! Véres tetemek a Duna mentén! Nos, mivel a tegnapi post után rekordlátogatottságot sikerült elérni (tényleg), ezért úgy döntöttem, hogy mostantól becsapós felütésekkel indítok.

Továbbá az is eszembe jutott, hogy ha időm engedi, akkor érdekes történelmi anekdotákkal szórakoztatom majd a nagyérdeműt, hogy akár érdekes is lehessen a blog. Ezek nem fognak kapcsolódni az úti céljainkhoz, pusztán a magyar történelemhez, és nyilván bizonyos helyszínekhez.

Ezt már ma vagy holnap elkezdem terveim szerint. Jó lesz, meglátjátok majd.

Szex és erőszak a Rábaközben! A Rábaköz a Répce, a Rábca és a Rába folyók által közrezárt területet jelenti, és azt a területet is, ahova hétvégén elutazunk. Az első mondatot pedig azért írtam, hogy kiderítsem, mennyivel több kattintás lesz a linkre a facebookon egy ilyen nyitómondattal.

Mivel most hétvégén szünetel az egyetem, ezért rengeteg időm lesz, amit újabb országjáró túrával dobok fel.

Geocaching túra lesz, három ládát néztem ki. Az egyik célpont Pokvár vára, igaz, ez magánbirtok, és előre jelezni kell az érkezést, mi pedig ezt nyilvánvalóan el fogjuk mulasztani. Második cél az Árpáson található Árpád-kori Apátsági templom. Ez a templom nemcsak abban egyedülálló, hogy igen régen épült, de abban is, hogy téglából építették. Igazi ritkaság.
Harmadik cél pedig a rábaszentmiklósi körtemplom. Az Árpád-kori kis község nagy kincse ez a különleges alakú templom. Ez a templom is közel 1000 éve áll, átvészelve 100 évet úgy, hogy a falu elnéptelenedett. Az elnéptelenedés természetesen a török időkben történt, a XVII. században.

Ez a terv, aztán majd meglátjuk.

1850 és 1871 között épült, katonagenerációk egész sorát szolgálta ez a hatalmas földdel fedett erődítmény.

1991-ig használták a vörösök, azóta üresen áll. Teljesen üresen.

Hosszú folyosói, sötét kazamatái szinte végig bejárhatók, érdekes hangulatot árasztanak.

Rettenetes időrabló elfoglaltságaim (amiket nem én találok ki magamnak) miatt, sajnos mostanában nem volt lehetőségem utazást szervezni.

Ennek azonban vége!

Terveim szerint az elkövetkező vasárnapon ellátogatunk Komáromba, ahol számos erőd maradványa taláható.

Komáromról sokat tudnék mesélni, de most csak a frissítés kedvéért csináltam a bejegyzést, úgyhogy ez a hét közepére marad.

Elkezdődött az egyetem, így valószínűleg az amúgy sem túl gyakori utazgatások ritkulni fognak, hiszen minden szombatomat nálam 12000x okosabb emberek hallgatásával fogom tölteni.

Ha szeretne valaki jönni, sikítson. Hátha elvisszük magunkkal. Nem mindennapi élmény egy ilyen út.

Bejegyzés helyett, most néhány képet tárok elétek. Majd írok is talán, csak most nem vagyok valami jó passzban. Ezért nincs se kedvem, se ihletem.

A címmel ellentétben, nem csak a kápolna és a kút látható, hanem a csévharaszti pusztatemplom, az avar-kori síremlék, és a kápolnához tartozó szintén szent gyógyító hatással bíró kút.

15-én lesz Nagyboldogasszonyunk napja, ennek örömére elmegyünk Istenanya Szentkútjához, amely Szurdokpüspökin található.

Hazafelé megpróbáljuk útbaejteni még egy Mária kápolnát is, mely Szentkút-völgye Mária kápolna néven fut a geocaching.hu oldalon.

Mind a két helyen van rejtés, és mind a két hely számos érdekességet tartogat nekünk.

Hamarosan elmesélem, mik is ezek a helyek.

Egy hétköznapi beszélgetés eredményeként hirtelen hozzájutottam egy egyszerű de nagyszerű GPS-készülékhez, és ezen felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a geocachinggal egybekötött országjárást.

Első célpontunk az egyik korábban említett pusztatemplom volt, Csévharaszton. Mivel a pusztatemplomok arról nevezetesek, hogy a pusztában vannak, ezért igazából Csévharaszthoz csak annyi köze van, hogy onnan lehet a legkönnyebben megközelíteni. Ebben a GPS-segített, hiszen kitáblázva nem volt, és az utak sem vezettek betonozva a pusztába. Ezért a jelet követve gurultunk elhagyatott földutakon célunk felé.

Egy idő után félreálltunk, mert közelinek tűnt a jel, az út meg elég rossz minőségű volt. Ekkor találkoztunk néhány fatolvajjal, legalábbis érzésünk szerint azok voltak, de nem dokumentáltuk az eseményt különösebben, mert örültünk, hogy nem öltek meg és ástak el minket azonnal. Így elhaladtunk mellettük és vissza se néztünk.

Ezután egy teremtett lélekkel sem találkoztunk, csak egy tarka cicával, akinek pont a feje volt vörös, úgyhogy először rókának néztem. Tudom, a róka nem hasonlít a cicára, még fejileg sem. De vörös volt.

Az elrejtett láda irányából érkeztünk a romtemplomot rejtő ligethez, ezért megpróbáltuk megtalálni gyorsan. Sajnos nem sikerült, a GPS szerint rajta álltunk, mégsem találtuk sehol. A templom meglett, hihetetlen, hogy ez a templom egy 1200-as években alapult és az 1300-as években virágzó település temploma volt, most pedig egy falat látunk csak belőle a puszta közepén. Mellette egy síremlék, főleg a XIX. században elhunytakkal, pontosan a Serfőző dinasztia 1868 és 1944 között élt 4 tagjával.

Örülve a rom megtalálásának és bánkódva a láda eltűnése miatt indultunk vissza az autóhoz. Elég tikkasztó dolog a déli napsütésben sétálgatni az alföldön egy korty víz nélkül, a kocsiban viszont ott várt minket... a 40 fok.

Így indultunk tovább Kunbábonyra, ahol is egy avar-kori síremléket lehet megtekinteni. A főútról itt is le kell kanyarodni és 1-200 méteres földutas haladás után gyalog folytathatjuk utunkat.

Gyorsan el is érjük a kopjafát, amely egy avar főúr sírjára emlékezik. A sírt elég banális módon földmunkások találták meg. Forgatták a földet és egyszercsak aranyedények hullottak az ölükbe. Szerencsére az egyik elkotyogta a fogást, ezért gyorsan régészek lepték el a környéket és feltárták az 1300-1400 éves sírt. Bővebben: http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=2695

Innen kb 100 méterre vezetett a GPS koordináta bennünket az erdőbe, itt szerencsére gyorsan megtaláltuk a ládát és jelöltük első fogásunk időpontját. Segített a megtalálásban, hogy a korábbi látogatók egy ösvényben kicsit letaposták az aljnövényzetet, így bátorítottak bennünket is, hogy behatoljunk a sűrűbe. Ha nem láttuk volna az ösvényt, akkor az első kudarc miatt lehet, hogy nem küzdöttünk volna a csalánosban. A ládánál Gergő még égetett minket egy közepesen idíóta beírással, de azért elégedett maradtam. A környéken rengeteg rókalyukat találtunk, nem lennék kunbábonyi baromfi.

Enni az (azt hiszem) újhartyáni Ezüst Patkó Csárdában ettünk. A településben nem vagyok biztos. Korrekt hely. Kedves volt a kiszolgálás, ami nekem már elég napjainkban, a kaja jó adag volt, és jó ízű. Nem egy Olimpia étterem, de abszolút megteszi. 

Nos, jó szórakozásnak tűnik ez a geocaching, eddigi tevékenységünkkel kiválóan kiegészítik egymást. Azt találtuk ki, hogy ha valahová megyünk akkor megnézzük, hogy van-e ott láda, és ha igen, akkor megkeressük, ha pedig nincs, akkor elhelyezünk egyet.

Tudom ajánlani.

Most vagy jövő hét végén újra útnak indulunk.

Erdélyi beszámolómat soha nem fogom befejezni, ahogy látom. Mert annyira régen volt, hogy már nem tudnék értékelhető plasztikussággal visszaemlékezni a történtekre.

Kinéztem három helyet is, ebből kettő sajnos Ausztriában van, tehát eléggé messze. Két gyönyörű, hajdan magyar vár.

A közelebbi célpont nem konkrét, az alföldi pusztatemplomok világába kúsznánk el. Elég sok van belőlük, és érdekes romantikus hangulatot árasztanak.

A pusztatemplomok a török időket idézik, amikor is a török és magyar hadak felvonulási területein lévő falvak illetve települések lakossága megtizedelődött. A falvak elnéptelenedtek, az épületek ledőltek, a templomok azonban kőből épültek, ezért még ma is árulkodnak a hajdanvolt falvak létezéséről.

A török időkben jöttek létre a nagyobb alföldi városok, hiszen az emberek összegyűltek, hogy megvédhessék maguka, és ne legyenek kiszolgáltatva minden kisebb seregnek, vagy portyázgató katonáknak.

Adós vagyok. Emberek százezrei küldtek e-mailt, hogy végre meséljem el, mi is történt velünk Erdély hegyei és völgyei között.

Nos, tessék!

Szerdán indultunk emlékeim szerint, ráadásul sikerült kacagtatóan korán elindulnunk. Három után valamivel már vígan csorogtunk a Budapestről kivezető dugóban. Odafelé utunk nem tartogatott meglepetéseket, néha szakadt az eső, néha nem. Nem haladtunk gyorsan, így éppen megérkeztünk Kalotaszentkirályra a BL-döntő kezdetére. Szánalmas dolog, de mivel a Barca játszott a MU-val, ezért kíváncsiak voltunk. A kalotaszentkirályi korcsmában néztük meg a meccset, egy csapat búcsújáró magyarral és a helyiekkel karöltve.

Másnap elköltöttük szerény reggelinket, megbeszéltük régi ismerős vendéglátónkkal, hogy mi változott tavaly szeptember óta (eladták a tehénkét, mert a papa meghalt és nem volt már ki foglalkozzon vele), majd egyből tovább indultunk Torockó irányába.

Közben rájöttem, hogy képet nem tudok valamiért feltölteni, ezért beszúrni sem. Nincs rá magyarázat, és megoldást sem találtam, ezért nem tudom illusztrálni az írást...

Torockóra érve, elfoglaltuk szállásunkat. A falu teljesen tele volt, sehol nem lehetett volna már megszállni. Szerencsére mi már fél évvel korábban lefoglaltuk a magunkét. Ám még így is áthelyezett bennünket a néni egy másik placcra, mert régi kedves vendégei érkeztek 4 gyermekkel. Mi megértőek voltunk, és amúgy is egy sokkal jobb szállást kaptunk. Egy felújítás alatt lévő régi házikó egyik része lett a miénk. Fürdőszobával, külön kerttel stb. Tehát saját házunk lett. Lepakoltunk, felvettük a túraruházatot, és nekiláttunk, hogy meghódítsuk a Székely követ.

Csaba királyfi csak felfelé úton gondolta úgy, hogy vigyáz ránk, mert mire felértünk utol is ért minket egy hatalmas viharfelhő, és arcmagasságban csapkodó villámaival próbált bennünket megijeszteni.

Nos.

Ez sikerült is. Úgyhogy valószínűleg rekordidő alatt tettük meg a szikla alja és teteje közötti 700 méteres szintkülönbséget lefelé. Menet közben mit sem törődve méltóságunkkal, néhol pókmászásban haladtunk. Én egyszer még ezt is elhagytam, és egyszerűen seggen csúszva tettem meg néhány métert. Közben fújt a szél, ömlött az eső, csapkodtak a villámok és visszhangzott az égzengés a sziklák között. Hangulatos volt.

Mire leértünk, már le volt bénulva mind a két lábam, és ez az érzés kitartott még négy napig, ezért ezután minden lépcső igazi kihívást jelentett. Sőt, igazából az autóba be- és kiszállás is egy kínzással ért fel.

Leérve egy kedves idős bácsival találkoztunk a falu széli házaknál. A háza oldalánál ült, pipázgatott.

- Adjon Isten!
- Adjon Isten! Esett odafönn?
- Mi az hogy, hatalmas vihar volt!
- ... itt nem volt semmi.

Ezzel oszlatta szét hősiességünkbe vetett hitünket. Mindezt kedves pajkos mosollyal mondta, a pipa szára mellől, végigtekintve csapzott ruházatunkon és szétzuhant testtartásunkon.

A Gondűző kocsmában próbáltuk visszanyerni erőnket egy könnyű (50 fokos, decis pohárban adagolt) pálinkával. A kiadós vacsora után is ide tértünk vissza, hogy ismét jó néhány helyi lakossal és a búcsújáró közönség néhány tagjának segítségével töltsük meg zsivajjal, Kárpátia számokkal és bor(sör)gőzzel a levegőt.

Este igen szarul aludtunk. Ezért óránként megkérdeztük egymást, hogy "Alszol?". Erre a feleletként általában egy teljesen közömbös "Nem." érkezett. A reggeli igen finom volt. Erdélyben a tojás finomabb mint itthon. Ez tény.

Reggel kb 8 fok volt. Én rövidnadrágot húztam, mert melegebbre készültem, és nem hagytam magam eltántorítani attól, hogy május legvége van, szinte már június. Az pedig egyértelműen nyár!

Torockóról már a Csíkszeredához közel lévő Marosfőre indultunk. Innen folytatom majd. Gondolom milliók fognak remegve visszalátogatni naponta többször is.

Néhány kép.

Itt sem tegnap voltunk, de voltunk.

Magyarország hajdani határain is túl, egy szikla tetején helyezkedik el a riegersburgi vár. A várat a sziklába vájták, arra építették. Pontosabban egy vulkáni kúpra. Stájermark tartományban.
Korábban (XIII. sz.) még két vár volt, ezt építették össze eggyé a későbbi tulajdonosasszony kívánságára.

A vár és a környék lakói 3 dologtól féltek igazán:

- a természeti csapásoktól

- a boszorkányoktól (a természeti csapásokat általában rájuk kenték)

- a magyaroktól

Az első elpusztította a termést, a második az gonosz volt, és előidézte az elsőt. A magyarok pedig néha odamentek hozzájuk, és bántalmazták őket.

Ennek emlékére most egy kb 12 teremből álló múzeum kapott helyet a vár nagy részében. A múzeum szinte teljes egészében a középkori boszorkányperekre emlékeztet, némi kitekintéssel a katonáskodásra is.

A korabeli emberek végtelen sötét ostobasága köszönt vissza a múzeum termeiből. Egy fantasztikus ábra a legkomolyabb bizonyíték erre, amelyen azt ábrázolták, hogy a boszorkányok merre repültek és honnan hozták a felhőket, hogy jégesőt varázsoljanak.

Volt néhány kinzóeszköz is. A szilvásváradi börtönmúzeum 40 négyzetméterén többet és durvábbat láttam, mint itt.

És láthattuk a szépséges nyári étkezőt, ami akkora volt mint egy focipálya, gyönyörű díszítésekkel, és igazán kevéssé kellemetlen kilátással.

A várba egy siklóval is fel lehet jutni (mi ezt választottuk). Igazán félelmetes. Egy nagyon instabilnak tűnő szerkezet egy darab sinen fut felfelé. Kezelője nincs, úgy működik, akár egy lift. 

Sajnos fényképezőgépet nem vittünk, ezért csak egy lopott képet illesztek be alulra.

Először Riegersdorfba mentünk nagy lelkesen, de ott nem találtuk meg a várat, aztán kiderült, hogy kb 50 km-t tévedtünk. Pedig hogy kerestük a hegyet ott is.

Visszafelé vettünk egy karton Almdudlert, vájszvurstot, papucsot, gumicukrot.

Szentgotthárdon aludtunk, ott egy nagyon kellemes kis fürdő is van. Nagyon igényes, öt óra után féláron lehet bemenni, kb 30 ember volt bent, ezért végre csakazenyém lehetett egy teljes medence. Méghozzá a kinti.

Szentgotthárdon amúgy már 1183-ban apátság működött. A ciszterciek 1184-ben építették központjukat, erről tanúskodnak a még ma is látható maradványok, a monostor és a hajdani templom alapfalai.
Azóta épült még két templom is, a cisztercieket fegyverrel elkergették a XVI. században. A második templom lett ezután a fő templom, de később gabonatárolóvá alakították, mostanában pedig a város színháza.
A legnagyobb templomot, a Nagyboldogasszony templomot a XVIII. század közepén kezdték építeni, azóta is áll. Nemrégiben újították fel, mert hatalmas repedések kezdtek megjelenni a falain.

Erre jártunk egy hónapja. Hamarosan újra Erdélybe látogatunk, hogy részt vegyünk a csíksomlyói búcsún.

Itt lent pedig Riegersburgról egy kép.

Hogy új bejegyzést sikerült elhelyeznem a blogon. Ennek a legfontosabb oka az, hogy lusta voltam.

Azóta jártunk Szegeden és méginkább Óföldeákon, valamint ellátogattunk Szentgotthárdra és átruccantunk Stájerországba, ahol megnéztük Regensburg várát.

De először is néhány kép a március 15-i eseményekről. Csak kettőt teszek be, amiket külön kaptam. A többit ITT lehet megtekinteni. Felül a gyerekek élvezik a lovasszánt, alul pedig az egyik hős katonát látjuk. Ő Gergő kollégám középső gyermeke, nagyon élvezte a huszár öltözéket, lovon érkezett az ünnepség helyszínére (jó, kis segítséggel, de nagy lovon), és a csúcs az volt, amikor egy katonadalt énekelt el az ünnepségre összegyűlteknek. Ráadásul egyedül. Nagyon aranyos volt!

Sajnos nem számítottunk az esőre és a hideg szélre, ezért kora délután eljöttünk, mielőtt még megfagytunk volna.

Külön megemlíteném a falu lelkipásztorát, aki egészen fantasztikusan összetartotta a közösséget, mindenhol ott volt. Ha kellett akkor a rúgkapáló lovakat fogta meg, ha kellett a gyerekeket (és a felnőtteket) irányította, mindenkihez volt egy-két szava, és kiváló beszédet mondott a templomban és az ünnepségen is. Délutánra már azon sem csodálkoztam volna, ha borrá változtatja a vizet.

Megvolt. Máshol nem is jártunk. Kicsit megáztunk, kicsit megfagytunk, de nagyon jó volt

Próbálok képeket szerezni, és azokkal megírni a történteket.

Nemzeti ünnepünkön Bérre fogunk menni. Egyik kedves kollégám meghívására. Ők szerveznek a faluban egy kis ünnepséget, ott fogjuk a létszámot növelni. Közben körül is nézünk a környéken valószínűleg.

Például elmegyünk Bujákra a délután folyamán. Buják vára már 1303-ban említésre került. 1552-ben török kézre kerül. 28-30 fő az őrsége. 1605-ben Bocskai csapatai szállják meg. 1606-ban a királyé lesz. Ötven évvel később megint a töröké. Ezután odamentek Balassi Imre katonái megszállni a várat. De azt mondták a törököknek, hogy szabadon elmehetnek. Azok elindultak, erre Balassiék lemészárolták őket. Erre jött a pasa és megtámadta a várat, még abban az évben. Berczely várkapitány feladta a várat, szabad elvonulás ellenében. Na, vajon mi történt? 
Még jó, hogy lemészárolták őket a törökök.
Mégis, mi a fenére számítottak?

Az 1600-as évek végén a törökök felrobbantották. Ezután jelentősége nem volt. Sok nem is maradt belőle. Tehát ezt fogjuk megnézni.

Azonban előtte Bérre megyünk. 10 körül kezdődik a templomban a megemlékezés. Reméljük, hogy odaérünk addigra.

Bértől amúgy 6 km-re van a Szanda várrom, 4 km-re pedig a sasbérci kilátó.

A települést a XV. sázadban a bujáki vár tartozékaként tartották számon, Báthory István birtokaként. Aztán megszállták a törökök, ekkor a lakosság megcsappant. A faluba szlovákokat telepítettek később. Ezért tót-magyar vegyes lakosságú faluként említik.
 

Az országban körbefutó túra. Teljes hossza körülbelül 2600 km.

Bár sokmindent neveznek kék túrának. Valaki szerint az északi részeken végigvezető kék útvonalak összessége, ez kb 1100 km. Ám a Vasutas Szakszervezet természetjáró bizottsága kiterjesztette az egész országra, még az ötvenes évek elején. Mondjuk ez sem 2600 km. Sőt, őszintén szólva a különbséget sem tudom.

1988-ban a Magyar Természetbarát Szövetség kiadott egy hivatalos írást az Országos Kék Túráról. Ez 1067 km-ről szól. Irottkőtől Hollóházáig, a kék útvonalon.

Ez tartalmazza, hogy pontosan mi is az a Kék Túra. Amit írnak külön, egybe, nagy- és kisbetűvel is.

Definíció szerint: Az Országos Kéktúra célja, hogy a túra résztvevői az útvonal végigjárásával rendszeres sporttevékenységet folytassanak és egyúttal képet alkossanak hazánk életéről, fejlődéséről, természeti szépségeiről, betekintsenek különféle tájaink életébe, mindennapi munkájába, megismerjék hazánk nagy részének történetét, föld- és vízrajzát, évszázadok alkotásait.

A túra teljesítése kritériumokhoz kötött. A túrázóknak minden egyes szakasz végigjárása után pecsétes igazolással kell bizonyítania, hogy megtette a távot. Fényképekkel is alátámaszthatják, de az igazi a pecsét. Mondjuk én nem igazán tudom elképzelni, hogy mostanában bárki pecséttel várná a túrázókat Hollóházán pl...

A teljesítést a helyileg illetékes természetbarát szövetséghez kell eljuttatni, és aki végigcsinálta a túrát, az jogosult lesz a Kéktúra Jelvény viselésére, amit MTSZ igazolvánnyal rendelkezők ingyen megkapnak, akik nem rendelkeznek ilyen igazolvánnyal, azoknak az önköltséget kell megtéríteniük.

Gyerekeknek van külön GYKT (Gyermek Kéktúra). Nekik ez 300 km távolságot jelent.

Nos, ezt a kiírást 1988-ban tették közzé. Most utánajárok, hogy mi létezik ebből napjainkban.

A Magyar Természetbarát Szövetség honlapján a Kéktúra útvonala: Irottkő - Füzéri várrom közelében fekvő Tolvaj-hegy. Ez 1000 km kb.

Egy 2006-os bejegyzés szerint a pecsételés is lehetséges sok helyen. Ha netán nem sikerül, akkor kérni kell az igazolást postán, teljesalakos fénykép mellékelése hatásos bizonyíték.

Nehéz ügy a Kéktúrázás.

Nos, a bejegyzés csak gondolatkísérlet, hogy mi lenne ha... nekiállnánk ezt megcsinálni.

Nem kizárt, hogy nekilátunk.

Nógrádi kirándulásunkról még nem került fel fotóvideó (fantasztikus szó, most találtam ki). Ezt a hiányosságot próbáltam tegnap és tegnapelőtt helyrehozni. El is készítettem a videót a fotókból, fantasztikus dalt kevertem alá. Úgy összességében nagyon elégedett lehettem a teljesítményemmel.

De a poén az, hogy bár mindent pontosan úgy csináltam mint a lentebb látható Neszmély - Várgesztes videó esetében, sajnos már a renderelés után nem tudta csak a Quicktime player lejátszani. Se a windózmedia, se a zoneplayer nem volt képes rá. Ez már gyanakvásra adott okot.
Ezt a gyanakvást bizonyossággá változtatta a youtube, amikor UNKNOWN ERROR felkiáltással a feltöltés harmadik százalékánál kilépett.

Ezért sajnos a nógrádi képeket nem tudom videó képében feltölteni. Ide galériaként beilleszteni pedig igazán macerás, de azért megpróbálkozom vele alkalmasint.

Ui.: Valaki ajánlhatna egy jó videovágó programot. Bár a pinnacle studio 12 állítólag elég jó. Aztán mégsem.

Nos, eljött az idő. Videó, történtek és történelem következik.

Első állomásunk Neszmély volt. Ahol a neszmélyi nagyvárat látogattuk meg. A helyiek sem nagyként tartják számon, amikor kérdeztük, hogy merre van a vár, a válasz általában az volt, hogy "A vár? Hehe, hát arrafelé..." és itt a hangsúly a hehén van. Mivel ők tudták azt, amit mi is láttunk már a képeken előtte, hogy bizony a Neszmélyi Nagyvárból már csak egy halom kő maradt. Első pillantásra azt mondtam volna rá, hogy ez maximum egy őrtorony lehetett.

És ezzel nem is tévedtem volna sokat. Ugyanis a Várhegyen található romok talán Zsigmond király korából maradtak ránk. Nem tudni róla semmit. Egy vár öregtornya lehetett talán, vagy csak egy magában álló torony. Albert király 1439-ben itt halt meg, ezért a németek Langsdofnak nevezik. A török időkben Neszmély nem volt, aztán újra lett.

Neszmélyen a vármaradványokon kívül még egy XIV. századi alapokra épült református templomot is találhatunk.

Barátságos, kis méretű falu. A közösségi élet egyik központja a kocsma (Betérő névre hallgat), ahol már szombaton délelőtt gyűléseket rendeznek. De barátságosak, és elmondták merre van a Várhegy.

Látogatásunk időpontjában körülbelül -4124 fok volt, ezt tetézte valamiféle irtózatos szél. Ami a hegy tetején kimondottan olyan frissítő volt, mint a jégtáblákkal tarkított Dunában való megmártózás. Miután visszaszálltunk a kocsiba, percekig nem tudtunk megszólalni, úgy átfagytunk.

Innen dél felé fordultunk, ahol a vértessomlói várat kerestük, ám helyette Várgesztesen kötöttünk ki. Így sokáig abban a hitben voltam, hogy a vértessomlói vár egy és ugyanaz a várgesztesivel. De most megnéztem a képeket, és megállapítottam, hogy egyáltalán nem... Csak valamiért az amúgy elég nagy és szépséges vértessomlói várat egyszerűen nem találtuk meg. És a falu lakói is Várgesztesre irányítottak bennünket. Ami így utólag elég furcsa. Mit rejtegethetnek a somlói várban?!

No, tehát Várgesztes. Jól ismeri mindenki a várgesztesi villaparkról. Ami kivülről egyáltalán nem egy vonzó hely. Egyenházak egymás hegyén hátán. Bár azóta megnéztem a neten, és belülről azért elviselhető (jacuzzi, medence, anyámkínja). De oda nem költöznék, eléggé kihaltnak tűnt. Mindenképpen szomorú a várgesztesiekre nézve, hogy a google-ba beütve a "várgesztes" szót, elsőként a villapark.hu hullik ki, és utána sem következik semmiféle várgesztes.hu vagy ilyesmi. Aktivizáljátok magatokat várgesztesiek!

Várgesztesen található egy úgynevezett Kisvár, amelynek csak az alapjai látszanak. Ezt mi nem is láttuk. Amúgy is belepte a hó amikor mi ott voltunk.
És igen, nem is említettem, hogy akkor még nem lepte hó egész Budapestet, így minket meglepett, hogy Neszmély után Várgesztesen lábszárközépig (apró termetűeknek térdig) érő hó fogadott minket. Kijött belőlünk a hülyegyerek, azaz belőlem nem, én csak elszenvedtem amikor 40 kilós hótömböt csapott kedves barátom az oldalamhoz. Kisgyerekként még megelégedett a hógolyóval, most meg hozzámvág egy bárányfelhő méretű tömböt, jó móka volt.

Nagy meglepetésre Várgesztesen is Várhegynek hívják a hegyet amin a vár áll. Ez egy úgynevezett háromsejtes elrendezésű vár. Ami azt jelenti, hogy három részből állott anno. Ezt nem is fejtegetném bővebben. Először egy 1326-os oklevélben említik, amikor is Károly Róbert átvette a Csákoktól. Több más várral egyetemben. A mohácsi vész után 1529-ben ostromolta először a török a várat. De csak 1543-ban foglalták el. Ezután a szokásos forgatókönyv. Visszafoglaltuk, majd újra a törököké lett. 1605-ben pedig jött Bocskai, aki megszerezte végre. 1652-ben még 400 forintért felújították, de jelentőségét elveszítette, senki sem törődött vele ezután. A XVIII. században pusztult el végleg, amikor egy rendház építéséhez szállították köveit. 1960-ban feltárták, majd Erdei Ferenc tervei alapján helyreállították jelenlegi állapotára. Jelenleg diákszálló működik benne, sok sok diákot tud elszállásolni. Télen is van fűtés, cserépkályha, van melegvíz. Nagy egyterű szobák vannak. Valamelyik 30 ágyas.

Az elbeszélések alapján a vár a képen láthatónál masszívabb volt régen.

 A videó alatt a Ghymes együttes előadásában szól a Hojeda, hojeda című felvidéki magyar dal.

A kép és az infók egy részének forrása: www.varak.hu