Nos, az új magasságok után sikerült új mélységeket is elérni. Tegnap csupán 2124-en látogatták meg a blogot. Az átlagos 164 592-es látogatószámhoz képest (amellyel számos komoly tematikus- és hírportált megelőzünk) ez komoly visszaesés. Poor us.

Egy héttel ezelőtt, augusztus 9-én, szombaton útnak indultunk. Az úti cél a korábban említett Csesznek - Döbrönte - Ugod hármas volt. Sajnos ezek a települések csupán földrajzilag helyezkednek el egymáshoz közel, valójában viszont közúton elég nehéz megközelíteni egyiket a másik után, így indulás után módosítottuk a tervet.

A legfontosabb az volt, hogy Székesfehérvárt érintve a Bakony felé haladjunk. Menet közben ismét láthattuk a Velencei-tó szépséges víztükrét, 5 percig.

Székesfehérvárt éppen csak érintve, észak felé kanyarodtunk, hogy Sárkeresztesen keresztül eljuthassunk Iszkaszentgyörgyig, ahol a Bajzáth-kastélyt kívántuk megtekinteni.

Rövid keresgélés után a helyi Sheriff (körzeti megbízott) segítségével be is találtunk egészen az udvarába. A kastélyt a Bajzáthok az 1800-as esztendőben vették birtokba. De a XX. században igen sokat változott. Először is, teljesen átépítették. Elbontották a nyugati mellékszárnyakat, és helyükre egy emeletes, gazdag kőszobrászati dízsítésű neobarokk épületet építettek, díszes ablak- és erkélyrácsokkal, az emeleti ablakok fölött kőfejekkel, a középrizalit fölött alakos szoborkompozícióval. Ebben a részben működik jelenleg az általános iskola. (www.iszkaszentgyorgy.hu) Majd jöttek a hős szovjetek, akiknek emlékművét ma is meg lehet tekinteni egy szerencsére igencsak elhanyagolt kis téren, a kastélykert szélén. Ők az 1735-ben épült kastélyt kórháznak, menekültszállónak, majd üdülőnek használták. Aztán a Bauxitbánya Vállalat munkásszállójának adott otthont. Végül a községi tanács kezelésébe került, ők is "méltóképpen" használták.

Jelenleg általános iskola működik benne, nagyon kellemes környezetet biztosíthat a gyerekeknek. Nekünk nagyon tetszett. Főleg a felújított része, a videón is látható körlépcsős szárny. A környezet is igen kellemes. Sajnos a kastélykert eléggé elhanyagolt. Térdig érő fűben gázoltunk, hogy körülnézhessünk. Pedig hajdanán nagyon mutatós volt. És most is látszik, hogy készültekor angliai kastélyok kertjei voltak az útmutatók.

Fehérvárcsurgó volt a következő célpont. Guttamásin keresztül haladtunk. Guttamási érdekes kis hely. Kb 12 házból és egy kereszteződésből áll. A rend kedvéért nem tudtuk merre induljunk, de ahogy megálltunk és kiszálltam, egyből mellettem termett egy helyi erő, aki útbaigazított. "Hé, nem szeretjük az idegeneket errefelé, ha balhét akartok, menjetek Fehérvárcsurgóra, ott vannak a huligánok" - mondta. Persze nem, de valamivel fel kell dobni a beszámolót, el ne aludjatok.

Fehérvárcsurgón komoly meglepetést okozott a Károlyi-kastély, mert nem igazán számítottunk egy ilyen gyönyörűen felújított épületre. Mint kiderült, Gróf Károlyiék a kastélyban laknak, azaz idejük nagy részét itt töltik, mióta visszakapták a kastélyt. Ugyanis - ahogy megszokhattuk - a II. vh. után a Fővárosi Gázművek üdülője volt, majd görög menekültek laktak benne (ahogy az iszkaszentgyörgyi Bajzáth-kastélyban is), később állami nevelőotthonként működött... Az 1994-ben a párizsban élő Károlyi György által létrehozott alapítvány kezdte el a felújítást. Ezért nyerte el hajdani szépségét. Belülről még nem tökéletes, de kivülről már igencsak. (www.fehervarcsurgo.hu)

A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély nem mellékesen megkapta már az UNESCO Kulturális Világörökség Évtizedének Emblémáját. Elsőként a magyar műemlékek közül, 1995-ben.
És részese a Közép Európai Kastélyok Útjának is, amelynek keretében 1996-ban franciországi kastélyok testvérkapcsolata jött létre.
Az alapítványról többet a www.karolyi.org.hu címen tudhattok meg, lehet adakozni meg okosodni. Szép képeket is találhattok a kastélyról.

A jövőbeli tervekről annyit tudtunk meg, hogy a kastély melletti kissé lerobbant épületegyüttes hamarosan wellness-szálloda lesz, a kastély pedig folyamatosan kastélyszállóként is üzemel. Tehát ha pár év múlva látogatunk Fehérvárcsurgóra, akkor egy igen szép, ám talán már nem ennyire békés környék fogad bennünket.

Innen továbbhaladva már Csesznek felé vettük az irányt. Bakonycsernye vagy Csetény (sajnos nem emlékszem már) adott otthont a Vadász Étteremnek, ahol végre egy szépséges kerthelyiségben tömhettük meg magunkat.

Az időjárás egész nap ideális volt, pontosan ilyen programokhoz való. Kicsit fáztunk az ebédnél, de a szemerkélő esőtől megvédett kis faboxunk teteje. Később is folyamatosan felhős volt az idő. De legalább nem volt melegünk, ráadásul a felhők sokkal szebbek, mint a sima kék ég. Ez így van és kész.

Csesznek.
Bakonyszentkirállyal szinte teljesen össze van nőve, és ahogy befordultunk a Csesznek táblánál balra, az út végén egyből ott magasodott a várnak otthont adó domb, tetején pedig maga az erősség.
Itt találkoztunk először nagy mennyiségű turistával. Biciklivel, kocsival próbálták megközelíteni a várat. A biciklistáknak elismerésem. Rohadt meredek emelkedő vezet számukra felfelé. A vár aljához érve ismét előjött, hogy fővárosiként a sárga mellényes emberekre csak mint a sátán gyermekeire tudunk gondolni. Ugyanis első szavunk az volt, hogy "baszki, fizetős parkoló, őrdroidok". De szerencsére nagyon távol voltunk szépséges fővárosunktól, így kiderült, hogy ők az őrök, és ingyenes a parkoló, csak örzik. Fura, mennyire képes megszokni az ember a szart, ha minden nap találkozik vele. A végén még kipróbálom a tömegközlekedést is vidéken, hátha az is jó.

Tehát felsétáltunk a várhoz. A XIII. században épült gótikus vár virágkora a XV. századra tehető, Zsigmond király uralkodásának idejére. Akkor építette át az akkori tulajdonos Garai család. Előtte kicsi volt, utána nagy. Hadászati jelentőségéről ellentmondásos információkat sikerült szerezni, ugyanis a helyszínen azt írták, hogy kis mérete miatt inkább csak megfigyelőhelyként üzemelt, viszont máshol azt olvasom, hogy a török időkben is kiemelkedő jelentősége volt. A kettő persze nem zárja ki egymást. Talán kiemelkedően messze elláttak belőle, és ez jelentőségteljes volt. A Rákóczi szabadságharc idején volt utoljára háborúban szerepe. A labancok megostromolták, elfoglalták. Jó sokan meghaltak közülük. Hősiesen védték.
Utolsó tulajdonosai az Eszterházyak voltak, akik a XVIII. században tovább bővítették. 1810-ben földrengés, 1820-ban pedig villám okozta tűzvész pusztította le végképp.
Látogatásunkkal hozzájárultunk a most is folyó rekonstrukciós és állagmegőrzési munkálatokhoz, méghozzá a belépőjegy kifizetésével.
Menjetek ti is. És ne hordjátok haza szuvenírnek a köveit.

Itt még kifejtettük szűk közönség előtt, hogy ha a várnak helyt adó domb melletti másik magaslatra is építenek egy várat és egy kötélpályával összekötik őket, akkor a nyilazgató törökök szeme láttára utazgathattak volna a két vár között. Biztosan demoralizáló lett volna. Ilyen komoly hangulatban mentünk tovább.

A várat elhagyva az átellenben lévő hegy oldalában elköltöttünk egy rettenetes kápuccsínót (3in1 zacsis cucc, felkeveretlenül - utóbbiról nem tudtam), és készítettünk pár képet a várról. Ezek láthatók a videóban is, meg az egyik jelenleg is a háttérképem.

Ezután már hazafelé indultunk, menet közben útba ejtve Várpalotát.

Várpalota előtt még átmentünk egy falun, aminek nem vagyok biztos a nevében. Elméletileg Hajmáskér környékén voltunk, de nem vagyok biztos benne, hogy maga Hajmáskér volt. Mindenesetre volt benne egy hatalmas vár, hatalmas laktanya, hatalmas kastély (mind igen ramaty állapotban), hatalmas(nak tűnő) kirakodóvásár. Elég furcsa volt ilyesmivel találkozni. Itt viszont nem álltunk meg.

Várpalotán a Trianon-Múzeumot kerestük, illetve a Zichy-kastélyt. De közben elkezdett szsakadni az eső, így csak én szálltam ki, hogy a múzeumhoz felrohanva megnézzem mi a helyzet. A múzeum 1 órával előttünk bezárt (ötkor), a kastélyt nem találtuk meg. Azért fotóztam párat, bár majdnem ráment a fotómasina a zuhogó esőben.
Most utánanéztem, mégis megtaláltuk a kastélyt, mert abban működik a Trianon-Múzeum. Juhéjj.

Vár is van Várpalotán, de mintha az lett volna a homlokzatára írva, hogy Kémiai Múzeum vagy mi a bánat. Na, ennek is utánanéztem. Majdnem jól emlékeztem. Magyar Vegyészeti Múzeum volt rá írva. Thury Vár a neve. Impozáns méretű épület. Ha nem esett volna az eső, akkor megnézzük ezt is.

Hazafelé indulva persze egyből elállt az eső, kisütött a nap, így legalább fél órán keresztül mehettünk egy teljes szivárvány kapuja felé. Balra tőlünk a bal ajtószárny, jobbra pedig a jobb oldala. Mi meg haladtunk a szivárványba. Szép volt.

Következő utunk tehát: 29-30. Szeged. Két este a SZIN-en, egy nap a városban.