Országjáró

Jó hideg volt. A szél is fújt. De nagyon.

Így indultunk útnak Nógrád vára felé.

Ez a mostani egy igen rövid kirándulás volt. Hiszen arrafelé már jártunk. Na meg igazából nem is volt most cél a hosszú utazás.

Nógrádot az M2-es úton kényelmesen és elég gyorsan el lehet érni Budapest felől, a várat messziről is észrevenni. A legjobb telket szemelték ki itt is a várépítéshez. Méltóságteljesen emelkedett valaha a község fölé az igen méretes vár. Sajnos mostanra nem sok maradt belőle, láthatóan annak is nagy részét mostanában építették újra fel.

A vár lábánál lehet parkolni. Rajtunk kívül senki sem volt a várnál. Az istentisztelet kezdetekor érkeztünk, így az utcákon sem láttunk sok embert arrafelé. Aki már ébren volt, az istentiszteleten volt, a többiek meg gondolom aludtak. A városi népek pedig a plázák mélyén költötték utolsó forintjaikat. Így nagy magányban sétálhattunk fel a rövid kis kacsakaringón a várig.

A vár kapujától néhány méterre egy trianon emlékművet találtunk.

Az ismeretterjesztő táblák nem voltak túlzottan informatívak. Kb annyi volt rájuk írva, hogy "sokat harcoltak a várért, hol a töröké, hol a királyé volt...", ezzel nem voltunk elégedettek. Ráadásul a parkolóban lévő tábla egy az egyben megegyezett a várban találhatóval. A vár kicsit huzatos volt, talán a falak teljes hiánya miatt, mindenesetre a tetején majdnem megfagytunk. Hiába sütött gyönyörűen a nap, így is teljesen átfagytunk. Az istentisztelet éppen véget ért amikor elindultunk kifelé Nógrádból. Emberek tízezrei Sokan tódultak ki a templomból. Jó volt látni.

Képeket majd később mutatok.

Utána eljöttünk, megpróbáltunk Diósjenő irányából a hegyen átvágva Kemence felé menni, de tájvédelmi körzet táblába ütköztünk. A helyiek szerint mindneki arra megy, ők is, úgyhogy ne törődjünk vele. De mi rendes srácok vagyunk, tájvédelmi körzeten belül nem autókázunk vendégként. Úgyhogy visszafordultunk.

Másik tervünk volt, hogy hazafelé elköltünk egy könnyű ebédet a város legjobb kolbászosánál. Dunakeszinél le is tértünk. Hosszas keresgélés után megtaláltuk Dunakeszi határában az említett intézményt.

- Szép jó napot kívánunk!
- Jó napot.
Óvatosan körülsandítottunk, a hely egyik fele egy bolt, a másik fele pedig egy konyha. Láthatóan aznap még nem használták. A levegőben sem érezzük a sült kolbász illatát.
- Nos... harapnánk valamit. Sült kolbászt, ilyesmit?
- Ma vasárnap van, ma nem sütöttünk le sajnos.
- És ha megvárjuk?
Elnéző, kedves kis mosoly a válasz:
- Akkor sem lesz. Mert ma nem sütünk. Nincs itt a főnök.
- :(
Ekkor azonban felderült az arca!
- De ha holnap visszajött...
- Nem tudunk, messziről jöttünk. Direkt ide. Azt mondták, hogy itt nagyon jó a sült kolbász.
- Hát igen, az itt nagyon jó.
(Ezt bizony nagyon könnyen ránkhagyta, magabiztosan. Ez igen bíztató a jövőre nézve.)

Ezután megbeszéltük, hogy legközelebb egy vidám szombati napon érkezünk majd, akkor lesz kolbász. Alig várom már.

Ezután meg hazajöttünk. Kora délután már otthonunkban melegíthettük a forralt bort.

Update:

Az általam említett trianon emlékmű valójában egy a Honfoglalásra emlékező installáció. A hét vezér is ott állt a kő körül. Faragvány formájában. Csak figyelmetlenségből egyszerűsítettem le trianonra a dolgot. Az emlékmű a Honfoglalásra és Nagy-Magyarországra emlékezett, azon belül jelölték a trianoni határokat is.