Tegnap sikerült megszerezni a képekeket és összerakni. Éjjel fel is töltöttem. Tehát most már lehet nézni is.
Zeneileg Ákos dobja fel.
Valamiért a youtube nem adja most ki a jobb minőségű megtekintés lehetőségét. Sajnos fogalmam sincs, hogy ez mitől függ.
Megjártuk ezt is. Helyesen tettük.
Az utazás "beharangozójában" állítottam, hogy Szondi György a várnak kapitánya volt egy darabig. Nos, mint erre minden bizonnyal mindenki rájött, ez egy visszafogott megállapítás volt, hiszen Szondi György nem "egy darabig" volt a vár kapitánya, hanem kimondottan a vár védelmében halt hősi halált alig 150 társával.
"Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét."
Arany János
Így esett ez. Úgy hullottak a törökök, hogy a végén - a monda szerint - maga Ali, a hódító szúrta dárdáját az eltemetett magyar hősök sírhelyének tetejébe, hősiességük elismeréseként. Hogy ez a sírhely pontosan hol van, nem tudja senki.
Szondi korábban elutasította Ali ajánlatát a szabad elvonulásra. Ezzel a biztos halált magára és bajtársaira vállalva. Ez az egy hazájuk volt. Az ötvenszeres túlerővel szemben négy napig kitartottak. A folyamatos török rohamokat egymás után verték vissza, de közben ők is fogytak. Végül betörtek a törökök, és mindenkit felkoncoltak.
Itt jártunk mi.
Drégelypalánkra érve táblák jelzik, hogy merről lehet megközelíteni a várat. A falu határából párszáz méteres rossz minőségű földúton kell kifelé haladni. Míg egy erdei tisztásra érünk. Itt egy forrás fogad bennünket, zöld rét, és árnyat adó fák.
A várat magát innen 50 perces túrával lehet megközelíteni. Néhol elég meredek az út, de kirándulóidőben szerintem nem lehet túlságosan fárasztó felmenni. Mi sajnos 33 fokban tettük, a levegő sem rezdült. A törökök tuti nem ilyen időben érkeztek... max vizet kértem volna fent a helyükben, minthogy megpróbáljam elfoglalni a várat.
Azonban felmenni nagyon megéri. A tájon végignézve könnyebben megérthető, hogy Szondiék miért a halált választották a szabad elvonulás helyett.
A vár nincs jó állapotban. Lényegében csak az alapjai vannak meg. És amit az évek során megpróbáltak/nak visszaépíteni. Sok sikert hozzá, remélem sikerül legalább azt megóvni ami még áll. Az egyetlen álló bástyán hatalmas repedés fut végig, nem mernék sátrat állítani a tövébe.
Elméletileg Nagyorosziból vezet felfelé egy másik út, ami szinte a várig vezet. Ezt nem kerestük, és nem is találtuk meg.
A képeket remélhetőleg holnap este fel tudom tölteni. A tartalékfényképezőgép is félig le volt merülve, úgyhogy nem készült túl sok kép. De ami készült, az szép.
Jövő héten még pár érdekes közérdekű írással jelentkezem. 19-én pedig következik Erdély.
Már csak egyet kell aludnom, és indulhatunk is Drégelypalánk várához.
Drégelypalánk várát már 1285-ben megemlítették. Bár akkor még nyilván nem volt olyan puccos, de már létezett. Csák Máté kezén is volt egy darabig. De a legtovább az esztergomi érseksék tulajdonát képezte. 1522-ig az érsekség várkastélyaként említették.
A mohácsi csatavesztés után ide menekült Várday Pál érsek, később a király tartott benne őrséget. Később Szondy György lett a vár kapitánya.
Veszprém bevétele után a törökök ellátogattak Drégelyhez is, ha pedig már ott voltak... 12000 főnyi seregükkel ostromolták meg a 146 ember által védett várat. 4 napig tartott az ostrom. Ennyi idő alatt rommá is lőtték a várat, amelyet nem is építettek újjá sohasem.
A törökök palánkot emeltek a vár helyett, innen gondolom a település neve. (A kép és az információk forrása: www.varak.hu) El is nevezték Palankának.
Nos, ez most elég szegényes lett. Sajnos Ópusztaszeren csak körbeszaladgáltunk, lefotóztam pár épületet, állatokat, a Feszty-körképet nem lehetett természetesen. 2 órát töltöttünk el ott, pedig fél napott kellett volna.
Szegeden meg csak egy magányos sétára futotta szombat délután. Azt pedig a Dóm téren (a fűben heverészve) és a Széchenyi téren (egy padon ülve) töltöttem.
Nem is fotóztam le mindent, amit kellett volna.
Azonban itt vannak a képek. Ismét videós formátumban. Érdemes megfigyelni a fantasztikus fejlődést: már vannak feliratok is.
A zenei aláfestésről most Máté Péter helyett a Pearl Jam gondoskodik. Bár kiválasztottam egy Máté Péter dalt is, aztán meggondoltam magam.
Tehát:
Meg is érkeztünk. Már vasárnap természetesen. Én egészségügyileg lerohadtam, egy kellemes torokgyulladás-szerű betegség akadályoz meg abban, hogy jól érezzem magam.
Megjártuk a SZIN pénteki és szombati napját, én sétálgattam Szeged óvárosában egyet. Vasárnap pedig szakítottunk időt (sajnos nagyon keveset) az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark megtekintésére. Azon belül is a Feszty-körképre.
Hamarosan írok érdekeseket, meg mutogatok képeket.
De most még nem.
Terveink között szerepel (1 órája), hogy szombaton elmegyünk Drégelypalánkra. Mivel 19-ig elég sok idő van még és addig sem szeretnénk tétlenül ülni, 2.5 milliárd olvasónkat frissítés nélkül hagyni.
Drégelypalánk Budapesttől nem túl messzire, jelenlegi északi határunknál helyezkedik el. Szerintem a várból át is nézhetünk a Felvidékre.
Ne maradjunk frissítés nélkül. Hiszen a frissítésnélküliség a blog halála. Ugyebár.
Már csak ötöt kell aludnunk, hogy Szeged felé vegyük az irányzékot, és ott már péntek esete mulatozzunk egy arcátlanul nagyot. De csak annyira nagyot, hogy a szombati nap napsütéses részét a városban tölthessük, és ehessünk egy remek halászlét.
Miről is híres Szeged?
A dóm térről és a Széchenyi térről. De említhetnénk még a Püspöki palotát, a Fogadalmi és a Ferences templomot is.
Van itt látnivaló.
És egyetem is van.
Tudtátok, hogy Egész-Magyarország középpontja Szarvason van? Most már tudjátok.
Szeged környékén még meg akartunk nézni pár kisebb települést, de az nem fog beleférni a SZIN miatt. Majd legközelebb.
Közben megterveztem erdélyi utazásunk első pár napjának útvonalát. Nagyon érdekes lesz.
Már csak 26 nap.
Nos, az új magasságok után sikerült új mélységeket is elérni. Tegnap csupán 2124-en látogatták meg a blogot. Az átlagos 164 592-es látogatószámhoz képest (amellyel számos komoly tematikus- és hírportált megelőzünk) ez komoly visszaesés. Poor us.
Egy héttel ezelőtt, augusztus 9-én, szombaton útnak indultunk. Az úti cél a korábban említett Csesznek - Döbrönte - Ugod hármas volt. Sajnos ezek a települések csupán földrajzilag helyezkednek el egymáshoz közel, valójában viszont közúton elég nehéz megközelíteni egyiket a másik után, így indulás után módosítottuk a tervet.
A legfontosabb az volt, hogy Székesfehérvárt érintve a Bakony felé haladjunk. Menet közben ismét láthattuk a Velencei-tó szépséges víztükrét, 5 percig.
Székesfehérvárt éppen csak érintve, észak felé kanyarodtunk, hogy Sárkeresztesen keresztül eljuthassunk Iszkaszentgyörgyig, ahol a Bajzáth-kastélyt kívántuk megtekinteni.
Rövid keresgélés után a helyi Sheriff (körzeti megbízott) segítségével be is találtunk egészen az udvarába. A kastélyt a Bajzáthok az 1800-as esztendőben vették birtokba. De a XX. században igen sokat változott. Először is, teljesen átépítették. Elbontották a nyugati mellékszárnyakat, és helyükre egy emeletes, gazdag kőszobrászati dízsítésű neobarokk épületet építettek, díszes ablak- és erkélyrácsokkal, az emeleti ablakok fölött kőfejekkel, a középrizalit fölött alakos szoborkompozícióval. Ebben a részben működik jelenleg az általános iskola. (www.iszkaszentgyorgy.hu) Majd jöttek a hős szovjetek, akiknek emlékművét ma is meg lehet tekinteni egy szerencsére igencsak elhanyagolt kis téren, a kastélykert szélén. Ők az 1735-ben épült kastélyt kórháznak, menekültszállónak, majd üdülőnek használták. Aztán a Bauxitbánya Vállalat munkásszállójának adott otthont. Végül a községi tanács kezelésébe került, ők is "méltóképpen" használták.
Jelenleg általános iskola működik benne, nagyon kellemes környezetet biztosíthat a gyerekeknek. Nekünk nagyon tetszett. Főleg a felújított része, a videón is látható körlépcsős szárny. A környezet is igen kellemes. Sajnos a kastélykert eléggé elhanyagolt. Térdig érő fűben gázoltunk, hogy körülnézhessünk. Pedig hajdanán nagyon mutatós volt. És most is látszik, hogy készültekor angliai kastélyok kertjei voltak az útmutatók.
Fehérvárcsurgó volt a következő célpont. Guttamásin keresztül haladtunk. Guttamási érdekes kis hely. Kb 12 házból és egy kereszteződésből áll. A rend kedvéért nem tudtuk merre induljunk, de ahogy megálltunk és kiszálltam, egyből mellettem termett egy helyi erő, aki útbaigazított. "Hé, nem szeretjük az idegeneket errefelé, ha balhét akartok, menjetek Fehérvárcsurgóra, ott vannak a huligánok" - mondta. Persze nem, de valamivel fel kell dobni a beszámolót, el ne aludjatok.
Fehérvárcsurgón komoly meglepetést okozott a Károlyi-kastély, mert nem igazán számítottunk egy ilyen gyönyörűen felújított épületre. Mint kiderült, Gróf Károlyiék a kastélyban laknak, azaz idejük nagy részét itt töltik, mióta visszakapták a kastélyt. Ugyanis - ahogy megszokhattuk - a II. vh. után a Fővárosi Gázművek üdülője volt, majd görög menekültek laktak benne (ahogy az iszkaszentgyörgyi Bajzáth-kastélyban is), később állami nevelőotthonként működött... Az 1994-ben a párizsban élő Károlyi György által létrehozott alapítvány kezdte el a felújítást. Ezért nyerte el hajdani szépségét. Belülről még nem tökéletes, de kivülről már igencsak. (www.fehervarcsurgo.hu)
A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély nem mellékesen megkapta már az UNESCO Kulturális Világörökség Évtizedének Emblémáját. Elsőként a magyar műemlékek közül, 1995-ben.
És részese a Közép Európai Kastélyok Útjának is, amelynek keretében 1996-ban franciországi kastélyok testvérkapcsolata jött létre.
Az alapítványról többet a www.karolyi.org.hu címen tudhattok meg, lehet adakozni meg okosodni. Szép képeket is találhattok a kastélyról.
A jövőbeli tervekről annyit tudtunk meg, hogy a kastély melletti kissé lerobbant épületegyüttes hamarosan wellness-szálloda lesz, a kastély pedig folyamatosan kastélyszállóként is üzemel. Tehát ha pár év múlva látogatunk Fehérvárcsurgóra, akkor egy igen szép, ám talán már nem ennyire békés környék fogad bennünket.
Innen továbbhaladva már Csesznek felé vettük az irányt. Bakonycsernye vagy Csetény (sajnos nem emlékszem már) adott otthont a Vadász Étteremnek, ahol végre egy szépséges kerthelyiségben tömhettük meg magunkat.
Az időjárás egész nap ideális volt, pontosan ilyen programokhoz való. Kicsit fáztunk az ebédnél, de a szemerkélő esőtől megvédett kis faboxunk teteje. Később is folyamatosan felhős volt az idő. De legalább nem volt melegünk, ráadásul a felhők sokkal szebbek, mint a sima kék ég. Ez így van és kész.
Csesznek.
Bakonyszentkirállyal szinte teljesen össze van nőve, és ahogy befordultunk a Csesznek táblánál balra, az út végén egyből ott magasodott a várnak otthont adó domb, tetején pedig maga az erősség.
Itt találkoztunk először nagy mennyiségű turistával. Biciklivel, kocsival próbálták megközelíteni a várat. A biciklistáknak elismerésem. Rohadt meredek emelkedő vezet számukra felfelé. A vár aljához érve ismét előjött, hogy fővárosiként a sárga mellényes emberekre csak mint a sátán gyermekeire tudunk gondolni. Ugyanis első szavunk az volt, hogy "baszki, fizetős parkoló, őrdroidok". De szerencsére nagyon távol voltunk szépséges fővárosunktól, így kiderült, hogy ők az őrök, és ingyenes a parkoló, csak örzik. Fura, mennyire képes megszokni az ember a szart, ha minden nap találkozik vele. A végén még kipróbálom a tömegközlekedést is vidéken, hátha az is jó.
Tehát felsétáltunk a várhoz. A XIII. században épült gótikus vár virágkora a XV. századra tehető, Zsigmond király uralkodásának idejére. Akkor építette át az akkori tulajdonos Garai család. Előtte kicsi volt, utána nagy. Hadászati jelentőségéről ellentmondásos információkat sikerült szerezni, ugyanis a helyszínen azt írták, hogy kis mérete miatt inkább csak megfigyelőhelyként üzemelt, viszont máshol azt olvasom, hogy a török időkben is kiemelkedő jelentősége volt. A kettő persze nem zárja ki egymást. Talán kiemelkedően messze elláttak belőle, és ez jelentőségteljes volt. A Rákóczi szabadságharc idején volt utoljára háborúban szerepe. A labancok megostromolták, elfoglalták. Jó sokan meghaltak közülük. Hősiesen védték.
Utolsó tulajdonosai az Eszterházyak voltak, akik a XVIII. században tovább bővítették. 1810-ben földrengés, 1820-ban pedig villám okozta tűzvész pusztította le végképp.
Látogatásunkkal hozzájárultunk a most is folyó rekonstrukciós és állagmegőrzési munkálatokhoz, méghozzá a belépőjegy kifizetésével.
Menjetek ti is. És ne hordjátok haza szuvenírnek a köveit.
Itt még kifejtettük szűk közönség előtt, hogy ha a várnak helyt adó domb melletti másik magaslatra is építenek egy várat és egy kötélpályával összekötik őket, akkor a nyilazgató törökök szeme láttára utazgathattak volna a két vár között. Biztosan demoralizáló lett volna. Ilyen komoly hangulatban mentünk tovább.
A várat elhagyva az átellenben lévő hegy oldalában elköltöttünk egy rettenetes kápuccsínót (3in1 zacsis cucc, felkeveretlenül - utóbbiról nem tudtam), és készítettünk pár képet a várról. Ezek láthatók a videóban is, meg az egyik jelenleg is a háttérképem.
Ezután már hazafelé indultunk, menet közben útba ejtve Várpalotát.
Várpalota előtt még átmentünk egy falun, aminek nem vagyok biztos a nevében. Elméletileg Hajmáskér környékén voltunk, de nem vagyok biztos benne, hogy maga Hajmáskér volt. Mindenesetre volt benne egy hatalmas vár, hatalmas laktanya, hatalmas kastély (mind igen ramaty állapotban), hatalmas(nak tűnő) kirakodóvásár. Elég furcsa volt ilyesmivel találkozni. Itt viszont nem álltunk meg.
Várpalotán a Trianon-Múzeumot kerestük, illetve a Zichy-kastélyt. De közben elkezdett szsakadni az eső, így csak én szálltam ki, hogy a múzeumhoz felrohanva megnézzem mi a helyzet. A múzeum 1 órával előttünk bezárt (ötkor), a kastélyt nem találtuk meg. Azért fotóztam párat, bár majdnem ráment a fotómasina a zuhogó esőben.
Most utánanéztem, mégis megtaláltuk a kastélyt, mert abban működik a Trianon-Múzeum. Juhéjj.
Vár is van Várpalotán, de mintha az lett volna a homlokzatára írva, hogy Kémiai Múzeum vagy mi a bánat. Na, ennek is utánanéztem. Majdnem jól emlékeztem. Magyar Vegyészeti Múzeum volt rá írva. Thury Vár a neve. Impozáns méretű épület. Ha nem esett volna az eső, akkor megnézzük ezt is.
Hazafelé indulva persze egyből elállt az eső, kisütött a nap, így legalább fél órán keresztül mehettünk egy teljes szivárvány kapuja felé. Balra tőlünk a bal ajtószárny, jobbra pedig a jobb oldala. Mi meg haladtunk a szivárványba. Szép volt.
Következő utunk tehát: 29-30. Szeged. Két este a SZIN-en, egy nap a városban.
Rekordlátogatottság.
Rekord rekord hátán.
Kaptam egy levelet a blog.hu-tól is, hogy csináljak valamit a blogommal, mert túl népszerű és nem bírja a terhelést a szerver.
Két hét múlva új rovat indul. Hiszen nem országjáró túrára kerül sor. Hanem ellátogatunk a SZIN-re, ahol szintén számos új élménnyel gazdagodunk majd. Napközben meg megnézzük Szegedet alaposan. Erről is kaptok majd fényképes, írásos beszámolót.
Ez a kulturális rovat lesz.
Még később letisztázódnak ezek a rovatok.
Hétvégén egy tartozásunkat pótoljuk. A Cseszneki túra írásos beszámolóját.
Csináltam egy kezdetleges videót. A zeneválasztással sem sokat bíbelődtem. Így kicsit magasztosabb lett talán a kelleténél. De sebaj.
Szeressétek, mert 8 óráig tartott a feltöltése. Jópofa a Youtube, hiszen az egyetlen kajás képet teszi ki alapból a videóra. Köszönöm neki.
A simontornyai túra frissült, lejjebb találhatjátok meg.
Lustábbaknak:
http://orszagjaro.blog.hu/2008/07/29/beszamolo_simontornya
Fantasztikus jövőbeni terveinkről értekezek nagyon röviden.
Hamarosan megtanulok videót szelet... azaz vágni a gépemen. Ez azzal jár, hogy néha készítek egy-egy zenés-táncos videót is majd, amelyet a youtube-on keresztül élvezhettek majd.
Ez a terv erdélyi kirándulásunkkal is. Videofelvételek segítségével elevenítjük meg túránk legcsudálatosabb pillanatait.
Ehhez a kamerát egy kedves ismerősömtől kapom majd kölcsön.
Mindent a ti szórakoztatásotokért!
Valami csodálatos véletlen folytán kitaláltam, hogy milyen néven regisztráltam a Flickrre. Így most láthatjátok a simontornyai és a cseszneki képeket is hamarosan.
(10 perccel később)
Sajnos a Flickr csak havi 100 megányi képet engedélyez. Az meg édeskevés nekem. A simontornyás képek fele kb 100 mega. És akkor a mostani túra képeiről még nem is beszéltünk.
Ha valaki tud egy jó képfeltöltős szolgáltatást, akkor legyen kedves szólni. Én is keresgélek.
Update
Találtam egy rendes oldalt, azaz kaptam a linket négyszázötvenkétezerhatszáztizenöt állandó olvasónk egyikétől. Egyelőre nem megy gördülékenyen a dolog. Mert a 36 képből 35-öt töltött fel a server IO errorjáig. De legalább azok fent voltak. Azokat áthelyeztem egy albumba, oda kerültek. De ha rákattintotok a linkre, akkor csak 20 képet fogtok látni, mert a többi valamiért eltűnt.
Azonban most későre jár, így nem sok kedvem van mókázni vele. Itt a link, vegyétek ízelítőnek.
Update 2
Bárcsak tudnám, miért nem működik.
Update 3
Már működik. (Csak azért update-elek folyamatosan, hogy lássátok milyen kemény küzdelem ez. Az élet nem habostorta. Jegyezzétek meg.)
Megjártuk Csesznek várát.
Sajnos Döbrönte és Ugod ésszerű keretek között elérhetetlennek bizonyult. De így is voltunk sok szép helyen.
Székesfehérvár - Sárkeresztes - Iszkaszentgyörgy - Guttamási - Fehérvárcsurgó - Csesznek - Hajmáskér - Várpalota
Körülbelül ezek voltak állomásaink. Készítettem annyi képet amennyi a memkártya nélküli gépemben elfért. Láttunk szivárványt is. Macskamókust is. Voltunk életveszélyben is (bár állandú útitársam vezetése mellett mindig abban vagyunk. :)). Ittunk felkeveretlen 3in1 capuccinoporból készült capuccinot. Felújított és lerobbant várat. "Csodafalut", szovjet emlékművet és trianon múzeumot.
Sajnos elveszítettem a Flicr regisztrációmhoz tartozó e-mail címet és jelszót, így sajnos kell valami új képtárat keresnem a simontornyai és a mostani, cseszneki kirándulás képeinek.
Annak ellenére, hogy egyáltalán nem frissítek, bizony elutazunk ma is.
Nem akadályoz meg ebben az irtózatosan zord időjárás sem.
A Bakonyba megyünk.
Mindjárt indulunk.
Csesznek - Ugod - Döbrönte.
Majd jönnek az okosságok is.
Felül Csesznek, alul Döbrönte. Ugodon nem tudom mi van, inkább egy falnak tűnik, mint várromnak.
(Forrás: www.varak.hu)
Igen, igen.
Napok óta akarom.
Napok óta próbálom.
De nagyon sok a meló, a maradék kis szabadidőmet pedig szanatóriumban töltöm.
Hétvégén ismét megyünk. Most a Bakony lesz a célpont. Azon belül még nem pontosítottunk.
Remélhetőleg még előtte felkerül a Simontornyai beszámoló, amit amúgy már elkezdtem írni. A képekkel együtt természetesen.
Tartsatok ki! Bizakodásra ad okot, hogy többezres látogatottságunk a frissítés nélküli időkben sem csökkent, max ingadozott!
Ja, és van már szerzőtársam. Ő szintén nem írt semmit. Állandó útitársam ő. Nem fog soha ide írni, ahogy ismerem.
Sajnos rámszakadt a nagyon sok munka, és most is éppen dolgozom, ahelyett, hogy a nektek szánt beszámolót csinosítgatnám. Nem garantálom, hogy szerdán felkerül a beszámoló, de csütörtökön este biztosan.
Nekiláttam amúgy, semmi sem lehetetlen!
Megpróbálom ezentúl a túrák utáni pár napban feltenni a beszámolókat, ennek első jele a mai is.
Nos, pótolom az elmaradást.
Simontornya irányába négy fős különítmény indult.
A Velencei-tó magunk mögött hagyása után dél felé fordultunk, ahol a seregélyesi Zichy-kastély volt az első célpontunk.
Sajnos ez a túra nem a szerencséről és a helyes időzítésről szólt.
Ez Seregélyesen abban mutatkozott meg, hogy a kastély csak a látogatásunk hetében tartott zárva. A kastélykert pedig csak AZNAP, bár ezt szerintem csak a barátságos néni találta ki aki a hangszóróból beszélt hozzánk. Elég lehetetlennek tűnt, hogy éppen egy darab szombati napon nem mehetünk be sétálni egy kertbe. Mindenesetre továbbhaladtunk déli irányba.
Ezután kevés eseménnyel tarkított utazást folytattunk Simontornya irányába. Útközben még megálltunk a képek között is látható csatonánál. Annak is a tavas részénél. Ezeket a tavakat duzzasztógátakkal hozták létre, láthatóan kellemes környezetet teremtve jónéhány állatnak. Gondolok itt például arra a madárra, ami akkora volt mint én, és kétszer láttam felrepülni a nádasból. Rajtam kívül más nem látta, így lehet, hogy nem is létezett. De jó nagy volt és szép. Bárcsak tudnám mi volt az.
Simontornyához érkezve gyorsan megtaláltuk a várat. Ez is zárva volt. Szabadság miatt. Így jártunk.
Annyiban tudtunk magunkon segíteni, hogy a vár hátsó részénél megmászhattuk a falat és így bejutottunk a belső udvarra, ahol csináltunk pár fényképet. Itt ajánlotta nekünk egy kedves utazó hölgy Ozorát, mint környéki látnivalót.
Az út egyik kedves mozzanata volt az a soktagú kacsacsalád amelyik egy kanyar után tűnt fel előttünk. Éppen átkeltek az úton. 80-ról relatíve nehéz volt 5 méter alatt megállni, de sikerült szerencsére. Kacsa anyuka úgy megrémült hogy kapásból hanyatt is vágódott az úton, de gyorsan felpattant és beterelelte 5 gyermekét a szegélyező füves részbe. Hatodik gyermeke kicsit bizonytalanabb volt. Ő a felezővonalnál gondolkodott, hogy most akkor mi is ez a nagy szürke dolog amitől anya úgy megijedt. Ám anyukája észrevette, és a fűből magasra kidugva fejét, odahívta magukhoz.
Könnybe lábadt szemmel néztük a kacsacsalád újraegyesítését.
Ozora szép hely. Gondozott, felújított várral, szép templommal. Sok sok látogatóval. Voltak várjátékok is, amikről éppen lemaradtunk, odaérkeztünkkor pakoltak össze. Irgalmatlan meleg volt, nem tudom hogy bírták a láncinges, vastag posztós ruhákban a kiképzést. A várba nem mentünk be. Ennek oka volt egyrészt, hogy már benne voltunk a délutánban, és nem volt még alkalmunk enni (tehát éhesek voltunk mint a veszedelem), másrészt pedig, hogy éppen egy hatalmas csapat ment be és valahogy nem volt hívogató a tömeg.
Visszafelé menet, Simontornyán még elköltöttünk egy kellemes és kedvező árú ebédet.
Megálltunk még Sárosdon, ahol az Esterházy kastélyra lettünk volna kiváncsiak. Azonban nem találtuk, csak a kastélykertet. Senki sem tudta, hogy hol van a kastély maga. Mi gyanakodtunk az egyik épületre, de az már elveszítette kastély jellegét. A benne működő büfében érdeklődött állandó útitársam és tiszteletbeli szerzőtársam, hogy mégis, hol a bánatban van a kastély. Mondták, hogy nem tudják. Megkérdezte, hogy talán ez az az épület, ha már itt áll a kastélykert szélén? Erre azt mondták, hogy hát az lehet, de akkor régen volt kastély.
Mindenesetre most utánaznétem, a kastély szociális otthonként működik. Talán ezért nem is tudják, hogy az volt.
Update
Most néztem légifotókat Sárosdról, mi a kastélykert rossz oldalán voltunk. A másik oldalon van a kastély. Elég nagy. Érdekes, hogy maguk a sárosdiak sem tudják, hogy van egy kastély a lakóhelyükön. Érdekes, vagy szomorú?
Hát ennyi.
Tegnap rekordszámú látogató nézte az oldalt. Nem árulom el, hogy mennyit jelent ez, de biztosak lehettek benne, hogy irgalmatlan szám. Köszönjük! Gyertek vissza minden nap, akkor is ha nincs frissítés, többször is.
Holnap este remélhetőleg felkerülnek a simontornyai kiránduláson készült képek és a beszámoló is!
Már most elújságolom - hiszen olyan lelkes vagyok -, hogy szeptember második felében egy 7-9 napos erdélyi túrát fogunk tartani.
Ezzel kapcsolatosan már most elkezdtem keresni az erdélyi várakat. Nagy részük teljesen lepusztult vagy éppen erősen pusztulófélben van. Minek is őriznék a románok azokat a várakat, amikhez nem sok közük volt...
Mindenesetre már kiszemeltem párat ami a vélhető útvonalunktól nem fekszik túl messze. És nagyon szépek. Egy Bethlen várkastélyt és az alsóbajomi várat. Mindkettő nagyon szép, de sajnos lehet, hogy 5-10 év múlva már nem lesznek látogathatóak.
Természetesen a várakat továbbra is a www.varak.hu oldalról nézem ki. Zseniális oldal, rengeteg infóval és képpel. Amikor majd saját tévéműsorom lesz, a végén be fogják mondani, hogy "Az Országjárók a Várak.hu oldalról tájékozódnak először."
Remélem azt is bemondom majd, hogy "Az Országjárók terepjáróit a Nissan Magyarország biztosítja." :)
Mivel dolgoznom kéne, inkább úgy döntöttem, hogy megírom a kisnánai túra rövid képnélküli beszámolóját.
Ez a kirándulás kb 2 hete történt meg, egy napsütéses szombati napon.
Reggel barátságos házigazdaként bundáskenyérrel vártam útitársamat, aki természetesen a megbeszélthez képest 20 perccel később érkezett. De sebaj, így az eltervezett indulási időpont sem jött létre, de lazák vagyunk, rá se rántunk.
Tehát jóval kilenc óra után indultunk el Kisnána irányába. A Kerepesi út dugójáig jutottunk első lendülettel, itt kicsit elbizonytalanodtunk a fél óra araszolás közben.
Ezután utunk lényegében eseménytelenül telt el, az út menti dinnyeárusokat nézegettük, és elhatároztuk, hogy hazafelé veszünk majd sárgadinnyét. Hát igen, az ember országjárás közben igazán komoly elhatározásokat is tesz.
Közeledésünk első látványos jele Gyöngyös volt, azon belül is az a rettentően ronda toronyház ami a közepén magasodik. Ezt az épületet már kilométerekről látni, fantasztikusan csúf.
Gyöngyös maga amúgy sem ragadott meg, nem túl szépséges település. Azonban innen már a Mátra lankáit is láttuk, ami kellemesebb volt az addigi pusztaság után. Sőt, kimondottan szép. Beillesztenék pár képet, de ugye nem sikerül. Úgyhogy a galériát kell nézegetni közben.
Gyöngyös után Abasáron haladtunk át. Kellemes, szép falvakat láttunk, Abasár is közéjük tartozik. Rendezett porták, szép utcák. Bár a mostani túrán - Simontornya környékén - láttunk még szebb falvakat, de ezt majd ott kifejtem. Egy furcsaság volt Abasáron, bár talán csak nekem tűnt fel. Igazából az is lehet, hogy nem Abasáron hanem Markazon láttuk az ominózus utcát, ami Szamuely Tibor nevét viselte. Nem nagyon értem, hogy miért viseli bárhol is a vörös terror egyik kiváló mészárosának nevét egy utca...
Ezután Markazra beérve megláttuk a tározó-tó víztükrét, és ez arra kényszerített bennünket, hogy letérjünk az útról, és egy pillanatra megálljunk a tóparton. A távolban már láttuk a szépséges mátraaljai erőművet, ami úgy magasodik a zöld táj és a körülötte lévő békés falvak fölé mint mészáros az ártatlan kis puha nyulak fölé. Tehát ez a tó az erőműhöz tartozik. Mindenesetre nagyon békés és szépséges. A parton ladikok sorakoztak, emberek horgásztak. Nagyon kellemes hely. Eltöltenék egy napot horgászással ott, igazi szanatórium lenne.
Domoszlót magunk mögött hagyva megérkeztünk Kisnánára. A várat nem volt túl nehéz megtalálni, mert a fő utca mellett volt egyből. Tehát csak félreálltunk és már mentünk is befelé. A belépő 500 ruppót kóstált. Ezt kicsit körülményesen sikerült megszereznünk. Ketten próbálták odaadni, de egyikük irányított, a másik adta a számlát, az első a jegyet, és a másodiknak fizettünk.
Bent egy parasztház fogadott bennünket balról, jobbról meg készülődést láttunk. Mintha valami mulatságra készültek volna. Padok, sátrak, és a daráló, amit a képen meg lehet tekinteni. Kifelé jövet itt ettünk csörögefánkot (nagyon finom volt), és itt vettük a karton kajszibarackot, ami szintén nagyon finom volt. A másik - budapesti hülyegyerekeknek - furcsa dolog az volt, hogy mindenki roppant barátságos volt. Mosolyogtak ránk az asszonyok akik készítették a kaját. Rám utoljára pesten talán egy ellenőr mosolygott miután kitöltötte a pótdíjas csekket és a kezembe nyomta. De az valahogy más mosoly volt... Na mind1 is.
A vár egész impozáns volt, nem volt túl sok tájékoztató anyag szétszórva, de mi szerencsére már jól utánaolvastunk, ezért mindent tudtunk. A képeken látszik mekkora területen és milyen állapotban maradt fent a vár. A tetejéről szép kilátást nyílt. A magyar zászlót mondjuk én lecserélném már, mert szakadt volt és teljesen kifakult. Legközelebb viszek egyet.
Kisnánán más látnivalót nem találtunk hirtelenjében, úgyhogy elindultunk Mátrafüred irányába. Sőt, egyenesen oda is mentünk. Itt megismerkedtünk egy ajándéktárgy árussal, akinél útitársam vett egy - szerintem - nem túl nívós fokost. Természetesen fontos az ajándéktárgy beszerzése. Ezért megértem. Meg szegény nem látott még szép fokost, ezért elhitte, hogy amit vesz az is szép. Vettünk csúzlit is, mert az viszont menő. Az árus elmondta, hogy madarakat nem lehet vele eltalálni, de a rendőrök plexijét átviszi 10-20 méterről. Megköszöntük a jótanácsot, vettünk tőle egy marék csapágygolyót is a biztonság kedvéért, és megkérdeztük, hogy hol érdemes étkezni illetve merre van a méltán világhírű Mátrafüredi Kilátó.
Az ajánlott étteremben ettünk egy-egy fantasztikus pontyhalászlét. Sűrű és ízletes leves volt, sok hallal. Ropogós fehérkenyérrel és szárított piros hegyes paprikával. Így elégedetten indultunk a kilátóba. Amit szintén látni a képeken. A kilátó amúgy egy mátrafüredi üdülő hajdan volt igazgatójának a nevét viseli; biztosan remekül igazgatta az üdülőt. Mátrafüredről azt kell még tudni, hogy az 1920-as években kezdett el fellendülni, mint üdülőhely. Vajon miért?
A század második felében pedig felépültek a csúf üdülők, amik azóta is állnak és bár funkciójuknak megfelelnek, de semmiféle vizuális élményt nem nyújtanak az arra utazóknak.
Majd felhajtottunk Sástóig, ahol felkúsztunk a régió legmagasabb kilátójának tetejére. Innen remekül láthattuk a tavat, aminek átlagos mélysége csak 1 méter, mégis boldoggá teszi a körülötte lévő embereket. A kilátó amúgy kb 50 méter magas, így a falu fekvését is beleszámítva majdnem 560 méter magasságból tekinthet körbe az a lelkes utazó aki megmássza a többszáz lépcsőfokot a tetejéig. Egy hajdani fúrótoronyból alakították ki valamikor régebben. A tetején kb fél métereseket leng (talán túlzok, de nekem nem esett jól), és kellemesen erős szél lengedez. Tiszta időben a budai hegyeket is látni állítólag, nekünk kicsit párás levegő jutott, így csak 50 km-re láttunk el. Ha valaki arra jár, mindenképpen menjen fel. Ráadásul a belépő csak 50 forint.
Ezután indultunk el hazafelé, és bizony, vettünk sárgadinnyét is.
Jelenleg az a terv, hogy a hetes úton haladunk majd Székesfehérvárig. Onnan fordulunk délre a 63-ason. Sárbogárdnál elfordulunk és megnézzük a Rétszilasi-tavakat, azaz áthajtunk közöttük, hogy onnan közelítsük meg Simontornyát. Simontornya után meglátogatjuk Kisszékelyt vagy NAgyszékelyt, ezt még nem döntöttük el. Állítólag szép zsákfalu (egy bejárata van csak).
Ez azt jelenti, hogy Budapest - Gárdony - Székesfehérvár - Sárbogárd - Pusztaegres - Mezőszilas - Simontornya vonalon tervezzük a haladást.
Jó mulatást nekünk!
Képgaléria megint lesz. Beszámolót az előző túráról is fogok írni. Bár egyre halványabbak az emlékek. Legalább több lesz benne a fantázia! :)
Nem jött a frissítés, mert vigyázó tekintetünket a Magyar U-19-es Válogatottra vetettük. A terv az volt, hogy amennyiben a döntőbe jutnak, akkor a szombati simontornyai kirándulást felcseréljük egy U-19 es EB-döntőre való utazással. Sajnos ez nem jött össze, mivel ifjaink az ostoba olaszoktól 1-0-ra kikaptak. Azért szép volt fiúk!
Tehát így marad a belföldi kiruccanás. Mint említettem Simontornya és vidéke lesz a célpont.
Mit is tudunk Simontornyáról?
Simontornya a Sió-Sárvíz völgyének északi kapuja. Talán e fontos hadászati szempont is szerepet játszott abban, hogy Salamon fia, Simon a XIII. század végén e helyen építette fel azt a tornyot, melyről nevét kapta a település.
Tehát ismét nem egy mostanában épült várat látogatunk. Simontornya amúgy Fejér és Tolna megye találkozásánál, a Kelet-Dunántúl közepén fekszik.
Ő lenne fő célpontunk.
A toronyban múzeum is működik. Reméljük nyitva lesz.
A ma álló lakótorony nem ugyanaz, amit a XIII. században építettek, ugyanis a XV. században újjáépítették, majd később falakkal vették körül és azon belül építkeztek tovább jobbára.
1543-ban a törökök is elfoglalták, helyőrséget állomásoztattak benne 1686-ig. Ekkor szabadították fel.
Korábban még Mátyás királyé is volt a vár.
Érdekesség, hogy 1700-ban a Styrum-Limburg család 40 000 forintért vásárolta meg a várat. Tulajdonképpen én is megvenném most ennyiért.
1960-ban kezdték meg a feltárást.
Forrás: http://mars.elte.hu/varak/terkep+lista2.php
Beszámoló híján feltöltöttem a képeket. Így elhihetitek, hogy valóban jártunk ott. :)
www.flickr.com/photos/28753321@N08/sets/72157606223353248/
Ő lenne az.
Jó nézegetést.
Éppen töltöm fel a Flickrre a képeket amik az eseményen készültek. Azt hamarosan belinkelem.
És próbálok szerezni valamit amivel a képeket tudom formázni, hogy itt a beszámolót is színesíthessék. Anélkül nem is tennék fel beszámolót.
Vannak bizonyos problémáim a beszámoló készítésével. Jelenleg úgy áll, hogy bizonyos segédprogramokra lenne szükségem az elkészítéshez, amik az én gépemen nincsenek meg. Hihetetlen, de nincs valamiért paint sem a gépemen, így a képeket nem tudom átméretezni. A blogmotor pedig nem tartja meg az arányokat ha összébb húzom a képet, így torzul. Torz képet pedig nem szeretnék elhelyezni.
A következő túra időpontja és célpontja is megvan már. Ha semmi sem jön közbe, akkor jövő hét végén, 26-án vagy 27-én utazunk Simontornya irányába.
Megpróbálunk némi társaságot is szerezni kettőnk mellé, bár társaság nélkül is remekül érezzük magunkat.
